Határtalan Harta projekt

Összefoglaló

 a Navigare necesse est… Hainburg-Harta Duna-túra c. előadásról

Elhangzott a Dunatáj Közalapítvány és a Hartai Dunakör felkérésére 2019. január 31-én

az Egyesületek Házában Hartán.

A címválasztás nem véletlen, bár a Pompeius Magnusnak tulajdonított mondás merőben más helyzetben fogalmazódott, de vallom, hogy annak, aki a Duna mentén él, mint én, annak hajóznia kell, különösen akkor, ha szakmai elhivatottság is vezérel, mint vízépítő mérnököt és ugyanakkor egyszeri, felfedezni vágyó Duna-rajongót. Mindezen túl illendő és ezért meg is említem azon hartai elődöket, akik apró gyerekkoromtól a víz szeretetére és egyúttal annak tiszteletére hibátlanul megtanítottak. Említtessék meg tehát a nevük: Kachstädter Henrik, Molnár János, Hornung Imre, Énisz János és Kovács Sándor. Áldott legyen az emlékük. Köszönöm nekik, hogy a mai napig - még őszülő fejjel is – örömet jelent számomra minden perc, amit a Dunán tölthetek.

Néhány évvel ezelőtt egy Dévényben tett kirándulás adta azt a megmásíthatatlan elhatározást, hogy az, amit akkor a Kárpát-medencébe betörő Duna feletti élmény nyújtott, meg kell tapasztalnom a folyónak ott sebesebben áramló vizéről is. Ennek jegyében megfogalmazódott a megvalósítandó cél: Hainburgtól Hartáig evezve leereszkedni egy többé-kevésbé hagyományos dunai fa ladikkal.

A szervezés és tervezés mintegy fél évvel az indulás előtt megkezdődött. Elsőként meg kellett tudni, hogy a Dévény feletti első településen, az ausztriai Hainburgban van-e sólyapálya a közúton felvitt csónak trélerről történő vízrebocsátásához, továbbá a dunacsúnyi  és dunakiliti vízlépcső zsilipjein túrázó evezősként át lehet-e haladni. A hainburgi turisztikai információs szolgálat igenlő válasza után némi, de nem jelentéktelen kapcsolati tőke felhasználásával a zsilipeken való áthajózásra – ha nem is egykönnyen – az engedélyt   megkaptuk. Magyarázat: a szlovákok által egyoldalúan elterelt Duna bősi vízlépcsőhöz vezető, egyébként is kifejezetten visszataszító és elrettentő úgynevezett felvízcsatornájában evezős csónakkal közlekedni nem lehet.

Máskülönben is az öreg Dunán akartunk hajózni, hogy a Szigetköz természeti szépsége elénk tárulhasson a zsilipelések izgalmas élményének megtapasztalása után. Ezen a szakaszon az itthonihoz képest még mindig gyorsabb víz számtalan mellékágra szakad, majd visszatér a főmederbe ahol mesterségesen beépített – az erőműhöz  történt elterelés hatását kivédő – körakatokon, úgynevezett zúgókon bukik alá. Elhagyva a Szigetközt, Gönyűnél a Duna a nálunk megszokott sebességre lassul, így a mi tempónk is alább hagyott.

Utunk során a vízről egy egészen más nézőpontból, alulról érzékelhettük és megcsodáltuk az ember alkotta létesítményeket, a folyót keresztező hidakat, láthattuk azok felülről rejtett szerkezetét, valamint ámulattal néztük a parton épült falvakat, városokat és azok nevezetes épületeit, sőt kikötöttünk történelmi helyszínen a Zsitva-toroknál. Lenyűgözött bennünket Esztergom, Visegrád s a Duna-kanyar hegyeinek látványa és az ott újra sebesebbé váló víz áramlása. Megcsodáltuk a fővárosunkat, annak minden Dunáról látható, a boldog békeidőkben kiépült szépségével és nyüzsgésével. Lejjebb az ipari létesítmények: Csepel, Százhalombatta, Dunaújváros már kevésbé volt megkapó számunkra, de ezek mellett elhaladva minduntalan a „vad” víz csendes folyása késztetett ámulatra. Meg kell említsem, hogy nem jutott minden napra napfény és ragyogás, utunk során az elemekkel, heves viharral, záporral is meg kellett küzdenünk, de járművünkkel együtt álltuk a sarat, ám a harmadik nap délutánján Szőnynél mégis kikötni  kényszerültünk, hisz az északi szél könyörtelenül, állandóan a parthoz akart taszítani. A csónak bár jól feküdt a vízen, a hullámok - nagyokat lökve - mindvégig elszaladtak mellettünk, de az evezés sziszifuszi küzdelemmé vált. Így az általában este hat óra körülire időzített táborhelykeresés és sátorállítás helyett jóval korábban partra kellett szállnunk. Tervezett menetidőnkből itt jó néhány órát veszítettünk, a vihar csak másnap reggelre csendesült.

A 340 km-es utunk során önellátásra voltunk berendezkedve, az ételeinket bográcsban uszadékfa tüzénél főztük magunkkal vitt alapanyagokból, illetve a túránk vége felé ekként melegítettük a készétel konzerveket.

A tervezett hat nap alatt teljesítettük a magunk elé állítottakat, célunkat elértük, s végül épségben, egészségesen, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva a szárazföldiből nagyszerű vízi emberré előlépett Vén Pisti barátommal a hartai 1546-os folyamkilométernél otthoni partot értünk.

A siker újabb kihívás, kaland kovácsa. Megtett utunkkal bejártuk a magyar Duna felső szakaszát, következhet az alsó, a Kazán-szoroson át, éppen a Vaskapu felett a 955-ös folyamkilométernél fekvő Orsováig, hisz nekünk Magyarország odáig tart. A tervezés folyamatban!

Ki ezt olvasod, kívánom Neked, legyen ehhez foghatóban részed!

                                                                                                            Keresztély László