Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány

Játék

jatek

Hartáról

Kiállítóhelyek Hartán

Német Nemzetiségi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény

A tájház épülete a község által 1964-ben megvásárolt tipikus alföldi tornácos parasztház, mely 1967 óta kiállítóhely. Tulajdonosa és fenntartója a helyi települési és a német kisebbségi önkormányzat. A modernizálódott falu közepén, a protestáns templomok utcájában áll. Alapítója és első gondnoka Rétfalvi Teofil német nyelvtanár volt. A műemlék jellegű épület berendezését és a tárgyak nyilvántartásba vételét Solymos Ede és Bárth János néprajzkutatók végezték. 1975 óta az országos intézmények között jegyzett nemzetiségi ház és helytörténeti gyűjtemény. Jellegzetes gémeskutas udvarán Harta közelében előkerült római kori kövek, valamint a német telepesekhez köthető egyedi stílusú faragott fejfák és épületdíszek tekinthetők meg. A gazdasági épületek közül csak az épület alatti pince és a régi mezőgazdasági eszközöket őrző pajta maradt fenn.A lakóház hitelesen mutatja be a hartai német nemzetiségi lakosság lakáskultúráját. Két szobájában a híres, egyedi színvilágú hartai festett bútorok feledhetetlen látványa fogadja a látogatót. A gyűjtemény további kiemelkedő értékei a helyi népviselet darabjai és a kékfestő anyagok. A gyöngyös hartai ,,háup”-nak /főkötő/ és kötött harisnyáknak számos míves példánya látható.  Eredeti formájában maradt meg a nyitott (füstös) konyha.

Felvidéki szoba és Gallé Tibor Emlékszoba

Az evangélikus templom szomszédságában álló tornácos ház, a tulajdonosi családnevekhez igazodó, korábban ,,Stefán-ház”, legutóbbi lakója után ,,Baum-ház” gerendájába vésett évszám 1855. Pillértéglával kirakott homlokzati fala módosabb gazdára utal. Az épület tulajdonosa és fenntartója 1994-től a helyi települési és a német kisebbségi önkormányzat. A műemlék jellegű épületben a ,,Tájházak a Közösségért” program keretében 2009-ben két kiállítás kapott helyet. Az egykori első szobában Hartai-Felvidéki Szoba idézi meg az 1947-től ideérkező felvidéki családok történetét, lakáskultúráját. A hartai-felvidéki emlékanyag tudatos gyűjtése 1999-ben kezdődött el. A jelentős, és folyamatosan bővülő tárgyi emlékanyag alapozta meg ezt a kiállítást. A hátsó szobában Gallé Tibor festőművész változatos technikájú sajátos képein köszönnek vissza a 20. század első felének hartai sváb arcai és falusi életképei. A Baum-ház gyűjteménye a Hartai Német Nemzetiségi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény része.

Méhészeti gyűjtemény

Szintén a Baum-házban került elhelyezésre az egykori füstös konyha és kamra helységekben a Hartai Méhészegyesület által összeállított és gondozott kiállítás, mely számos olyan eszközt mutat be az érdeklődőknek, amik már használaton kívül kerültek, de híven tükrözik a jó gazda gondosságát. 

 

 

 

 

 

«Vissza

alert_bezar

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

KÜLDÉS

alert_bezar

Gratulálunk
Sikeresen megoldottad a memória játékot!
Megadhatod a nevedet és felkerülsz az eredménytáblára.

Rendben

Újrakezd

A te időd:

alert_bezar