Hartáról

Harta beépítésének kialakulását a középkortól követhetjük. Számos írásos adat utal a környék sűrű Árpád-kori és későközépkori településhálózatára. A mai településhatár idővel több középkori település határát olvasztotta magába. A település nevét az oklevelek 1187-ben említik először. Nevét 1193-ban Horta, 1289-ben Harta alakban írták. 1187-ben Eufrozina királyné (1146), II. Géza király neje Harta egy részét a székesfehérvári kereszteseknek adta, míg Harta másik része fehérvári várbirtok volt. A település a tatárjárás alatt lakatlanná vált, s a lakatlanná vált várföldet (a várjobbágyok, és Hartai(?) nemesek földje mellett) IV. László király, 1289-ben Vejtei Sebestyénnek adta, és határát leíratta. Ekkortól adatolható Szüle és Ölle, mint nemesi birtokok létezése is. Hartáról a Madocsai rév vitt át a Dunántúlra. Az okiratok szerint már a középkorban létezett Kis- és Nagy-Harta. 1573-ban, a török időkben a székesfehérvári vár tartozéka. A török háborúk ezt a területet sem kerülték el, 1529-ben megindult török-rác harcok utáni időszakban vált pusztává Szüle, Ölle, Mikla és Tetétlen; míg Kéthalom, Vejte, Bojár, Kis- és Nagy-Harta még egy ideig fennállt, 1620-ig szerepelnek az adóösszeírásokban, de az 1690. évi összeírásban már ezek a települések is az elpusztult helységek között vannak.

Összefoglalva elmondható, hogy a mai belterület közelében, a Dunához közelebbi területeken fekvő Kisharta mellett léteztek a település határában a Dunától az óramutató járásával egyezően leírva: Vejte, Bojár, Szüle, Ölle, Mikla, Tetétlen, Nagyharta, Kéthalom, Szentkirály falvak, melyek egyben templomos helyek is lehettek. Kisebb települések nyomát a Gátőrház, a Freifelt és a Weierhivl határrészeken is feltárták. Később a pusztásodott települések területét más falvak és nemesi családok is bírták, így voltak birtokosok a mai hartai határban a patajiak vagy a bölcskeiek.