Hartáról

Harta újkori története a török hódoltság után 1723-ban kezdődött, amikor Ráday Pál birtokára megérkeztek az első családok a Rajna-vidékről, Hessen-Pfalzból és Wüttembergből.

A német betelepülők földműveléshez jól értő, a kendertermesztésben és feldolgozásban járatos parasztok és kézművesek voltak. 1877-ben ezt jegyezte fel Galgóczy Károly: „Kis-Harta, igen csinos német-magyar község…A község maga lapályos  sík helyen, rendes négyszeg alakzattal épült. Széles egyenes főutszái hosszan nyúlnak délnyugatról északkeletre, s kétoldalt fasorokkal kiültetvék: a házsorokból hosszan lenyúló kertközök, szabályos keresztutszákkal szelvék.”.... „A nép szorgalma azonban nemcsupán az állattenyésztésre és földművelésre szorítkozik: hanem itt iparnak is szép fejlettsége van. Számos különféle kézműves lakja a községet: kovács, lakatos, kerékgyártó, kádár, festő, kalapos, csizmadia, cipész, szabó, stb. különösen sok a takács, esztergályos és asztalos: a Dunán számos hajómalom.  – azután több gazdának ugyanott vontatós hajója is van, melyet helybéli hajóácsok szoktak építeni”.

Hartának a második világháborúig szinte teljesen német nemzetiségű, protestáns lakói voltak, bár az 1867-es kiegyezés után egyre inkább előtérbe került a magyar nyelv tannyelvvé terjesztésének kérdése Hartán is.

Fél Edit néprajzkutató 1935-ben így írt a településről: ,,Harta magyar faluk által közrefogott kis nyelvsziget, mely szorosabb összeköttetést semmiféle németajkú lakossággal nem tartott és nem is tart fenn”.

            1931-ben a település határát 5413-an lakják, a korábban itt élő szlovák és cigány lakosságra dűlőnevek utalnak (pl. Tsigajnrəhivl). A magyarokról Fél Edit azt írja: ,,A település (1723) óta is csupán elvétve kerül be egy-egy a faluba beházasodás útján. Mind az elsők, mind a későbbiek a legrövidebb idő alatt elnémetesedtek, nemcsak nyelvükben, de nevükben is.” (Fél 1935, 5). Ahogy Fél Edit sommásan konstatálja: ,,A tárgyi világ magyar a hartai németeknél – a szokásviláguk, a belső életük azonban megmaradt németnek”.