Hartáról

Harta és környéke ősidők óta lakott helynek számít, amit az itt talált nagyszámú régészeti leletanyag is bizonyít. Sóderbányászás közben számos ősi csontlelet – őstulok-, szarvas- és mamutcsont – került elő a Dunából. Régészeti leletanyagok sokasága bizonyítja, hogy az erekkel, fokokkal, időszakos vízjárásokkal szabdalt, termékeny öntéstalajú árvízmentes hátak, partok az emberi megtelepülésre kiválóan alkalmasak voltak. A környéken mintegy 7000 évvel ezelőtt telepedtek meg az első földművelők. A hartai határ sűrűn lakott volt a bronzkorban, annak is főleg középső szakaszában.

Terepbejárásokból több helyről ismerünk leleteket, urnasíros temetőket.

Az őskorból származik az a néhány halom is, mely a későbbi időkben határjelölő szerepet is betöltött.

A dunai Limes korában itt megtelepedő szarmaták gazdag emlékanyagot hagytak maguk után. Az alföldi nomád nép élénk kapcsolatban állt a Duna túlsó oldalán, Pannóniában és az ellenerődökben állomásozó rómaiakkal. Erre római pénzek, ékszerek (fibulák) és luxuskerámia (ún. terra sigillata) utalnak. Településük részletét Szülei Lyuk, Weierhivl, Gátőrház lelőhelyekről ismerjük, temetőjük részlete a Külső Tuskóföld és Állampuszta-Baromfifeldolgozó lelőhelyen került elő. A tájház udvarán is látható néhány római kori faragott kő, melyeket későbbi korok falu- és templomépítéseinél használtak fel.

A Gyűjtemény része néhány római tégla is, melyek egyike bélyegzője alapján a 4. század elején, Maxentius császár idején készült.

A későbbi korokból is számos lelet került elő. Meg kell említeni a Freifelten feltárt avar települést és a régió egyik leggazdagabb honfoglalás-kori síregyüttesét.