Hartáról

A német betelepülők földműveléshez jól értő, a kendertermesztésben és feldolgozásban járatos parasztok és kézművesek voltak.

A mai településkép a 18. század során kijelölt telekrendszerben kezdett fejlődni, sok tekintetben visszatükrözi azt. Valamennyi bevándorló zsellérként telepedhetett le Ráday Pál birtokán. Minden egyes zsellér kapott 626 □ öl földet házhelyül (hofstél), 800 D-ölet szántónak (akrfelt), 1050 D-ölet legelőül (vötgang); szőlő (vingrtr) alá mindenki annyit kapott, amennyit családjával megművelhetett. A mai Arany János és Templom utcán kijelölt háztelkek közelében csak kisebb kertek voltak: ,,ami kevés föld hatarunkban vagyon aztat Kukuriczival, Kenderrel, Babbal szoktuk bevetni…”.

Az első katonai felmérés térképlapjain a 18. század 70-es éveiben kisebb házcsoportokat jelöltek Harta és Dunapataj határában, melyek általában középkori települések helyén épültek, pl. Bojár, Szüle, Ölle, Mikla, ezek az újkorban általában nemesi birtokok voltak. A kalocsai érseki birtok része Nagyharta/Nagykékes és Szentkirály majorsága. Kijelenthető, hogy ettől az időszaktól adatolható a település határában lévő, ma már csak nyomokban fellelhető tanyavilág és Kis- és Nagykékes majorsága.

Árvíz – tűzvész – megélhetés

A későbbi időkben azonban a Duna áradásai és 1-1 pusztító tűzvész végzett nagyobb pusztítást, mely után egész településrészeket kellett újraépíteni. 1768-ban például az árvíz végzett olyan pusztítást, mely során a hartaiak arról számoltak be, hogy „Dunának sok rendbéli áradása . .. Házainkat Marháinkat el ronttya amint majd leghközelebb múlt héten 124. házunkat 70 darab Marhát, azon kívül sok sv. sertésseinket ugy házaink palássán lévő gabonáinkat, Marháinknak való takarmányunkat el emésztette, s őseink fölgyeit ell hordván, az szőlő tőkéket ki mosta, Kukuritza és Kender fölgyeinknek harmad részit elöntötte, akiben az idén vetést nem tehetünk az víznek ott maradása miát."

Nagyobb tűzvész volt 1824-ben és 1862-ben, ez utóbbi alkalomkor 183 ház, köztük a református templom (templomtető és a torony szerkezete) és a parókia is leégett az anyakönyvekkel és az iratokkal együtt, leégett továbbá az evangélikus egyház épületeinek egy része is. Pungur Béla református lelkész a tűz dátumát is feljegyzi az újonnan kezdett anyakönyvek első lapjára hivatkozva: -,,1862-dik évben augusztus 16-án a hátulsó utcában támadt tűz a nagy szárazság s keletkezett szél miatt a faluban tetemesen pusztítván”. Ez az esemény is oka annak, hogy a településen ma alig találunk 19. században épült házat.

A település arculatát az itt kialakult gazdálkodási módok és kézűves hagyományok is nagyban befolyásolták.

1877-ben ezt jegyezte fel Galgóczy Károly: „A nép szorgalma azonban nemcsupán az állattenyésztésre és földművelésre szorítkozik: hanem itt iparnak is szép fejlettsége van. Számos különféle kézműves lakja a községet: kovács, lakatos, kerékgyártó, kádár, festő, kalapos, csizmadia, cipész, szabó, stb. különösen sok a takács, esztergályos és asztalos: a Dunán számos hajómalom. – azután több gazdának ugyanott vontatós hajója is van, melyet helybéli hajóácsok szoktak építeni”.